Napi aktuális itt:


A Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem építészmérnök diplomát, és már tanulmányaim végzése alatt két irány keltette fel  érdeklődésemet : a szerkezettervezés és a műemlékvédelem. Talán elsőre kicsit távolinak tűnnek, de meglepően sok átfedés van e két területen, elég csak a műemlékek felújítására, állagmegóvására gondolnunk. 
Már az egyetem utolsó éveiben elkezdtem dolgozni a diploma megszerzése utáni első munkahelyemen, ahol  kiváló szerkezettervező és statikus kollégák mellett tanulhattam az épületszerkezetek tervezésének gyakorlati munkáit.  
Emellett  a műemlékvédelem  területén szintén már egyetemi éveim alatt elkezdtem gyakorlati munkát is végezni, több felmérő táborban és az utánuk következő feldolgozási munkákban is részt vettem, majd a diploma megszerzése után elvégeztem a BME Műemlékvédelmi Szakmérnöki képzését. 
A kamarai tagságom megszerzése után nem sokkal visszaköltöztem szülővárosomba, ahol egy tervezőirodánál szereztem gyakorlatot a város akkori főépítészének irányítása mellett, és több nagyobb építkezés illetve műemlék-felújítás kivitelezési munkáinak tervezése és végigkísérése során megbizonyosodhattam róla, hogy az épületszerkezetek átgondolt és alapos mérnöki megtervezése elengedhetetlen egy jó ház létrejötte során.
A válság kezdetén úgy hozta az élet, hogy Szentendrére költöztünk, és immár itt élünk a kis családunkkal 2010. óta. Ebben a számomra teljesen új környezetben próbálok egyre aktívabb közösségi életet élni, szakmai továbbképzésemet folytatni, folyamatosan építészmérnöki munkát is végezni, és mellette három kicsi lányunkat nevelgetni.

Keresés a blogon