Napi aktuális itt:



A talajjal érintkező - szigeteletlen - alap vagy pincefal anyaga általában porózus szerkezetű kő, tégla, vagy vegyes falazat, amely a környező talajhoz hasonló kapilláris szerkezetű, így szinte egy kapilláris rendszert alkotnak, amelyen keresztül a víz könnyen felszívódik. Azonban nem a víz az igazi probléma, mert a tiszta (pl.: desztillált) víz nem húzódik fel magasra. A talajban lévő és az oda bejutó szennyeződések, vegyületek viszont a vízbe is bekerülnek, amely így egy hígsós oldattá válik, és ez – itt helyhiány miatt nem részletezett elektrokinetikai okok miatt - akár több méterre is felhúzódhat a falazatban. Általánosan megállapítható, hogy minél tömörebb a falazat (vagyis szűk a kapilláris), annál magasabbra húzódik fel, minél porózusabb a falazat, annál alacsonyabban marad a víz. Kevésbé szennyezett talajra épített épület csak alul lesz nedves, a szennyezett talajból azonban még évszázadok múlva is képes a falazat a kapilláris vízzel oldott sókat felvenni. Ilyen nagymértékű szennyezés lehet a talajban, ha az épület egykori középkori temető, istálló, magtár, sóház, trágyatároló helyén, közelében áll. Napjainkban az elavult csatornahálózat szivárgásából adódó károk, jégolvasztó só, vagy az állati ürülék okozhat gondot. Ezen kívül a közvetlen környezeti adottságok is befolyásolják a vizesedést: napsütötte, széljárta, nem védett, belül túlfűtött homlokzati falak jobban károsodnak, mint az épületekkel, fákkal körülvett, árnyékolt, kevésbé fűtött épületek falai. Az eltérő mikrokörnyezet az oka annak, hogy akár egymás mellett álló épületek eltérő mértékben károsodnak.
Mik azok a legfőbb tényezők, amelyek miatt az épület fala vizesedhet? Veszélyeztetett terület a lábazat, ahová az esővíz felcsapódik, eláztathatja a falat, megnövelve ezzel a kifagyás veszélyét. A talajból származó talajvíz és talajnedvesség szigetelés hiányában a falba felszívódik. A falakon keresztül, vagy padlószigetelés hiányában a padlón keresztül a helyiségbe jutó pára a hideg falfelületen kicsapódik, és vízcsepp formájában megjelenik a falon, táptalajt nyújtva így a penészgombáknak. A falazatok anyagáról és a talaj szennyezettségéről esett már szó. Az épület körüli fák nedvességkibocsájtása és a falra felfuttatott növényzet is növelik a falba jutó víz mennyiségét. Az épület csapadékvíz-elvezető rendszerének állapota, esetleg annak hiánya is lehet a károkozó, megfelelő ereszcsatornák nélkül a csapadékvíz közvetlenül a falakra és a lábazathoz jut. Mindezeket azért fontos számba venni, mert falvizesedési problémánkat szerencsés esetben megoldhatja akár egy eresztisztítás is.
Vizsgálatunk során nagyon fontos megkülönböztetnünk a nedvesedésből illetve a sókárokból eredő jeleket. Előfordulhat ugyanis, hogy hiába látjuk el az épületet utólagos vízszigeteléssel, a szigetelés felett, a falban lévő sók miatt a fal továbbra is nedves marad. Az előzőekből is látható, hogy tévhitnek esnek áldozatul azok, akik a vakolat leverésétől és a falszellőztetésétől várják a megoldást. Egy-két napnál tovább azonban nem szabad a falfelületet védelem nélkül hagyni, mert a falban feldúsult sók ismételt károkat okoznak majd az újonnan rákerülő vakolatban is.
Ebből is látható, hogy a felületi vizesedés nem feltétlenül utal a falban lévő kapilláris nedvességre. A kettőt nagyon egyszerűen megkülönböztethetjük, mivel a nedvesedés jelei főleg a falazat alsó zónájában (kifagyás, felületi nedvesség), míg a sókárok jelei a felső zónában mutatkoznak (foltszerű nedvesedés, felületi és szerkezeti roncsolódások, vakolatmállás). Így egy egyszerű szemrevételezéssel könnyen eldönthetjük, melyik irányban kell keresnünk a megoldást. Az utólagos falvédelemnek tehát két feladata van: minél hatékonyabban meggátolni a kapilláris víz felszívódását a falban, és minél erőseben korlátozni a falba felhúzódó sók felületre való kijutását.
A sokféle ok sokféle következménnyel is jár, a vizes, penészes, málló vakolatú felületek látványa nem esztétikus, és a használók mindennapjait is nehezíti. A nedves, párás levegőjű helyiségben nagyobb a megfázásos megbetegedések lehetősége, később asztmatikus tünetek kialakulása. A komfortérzetet túlzott fűtéssel próbálják helyreállítani, ami többletköltséggel jár, gazdaságtalan. Az EU előírások szerint kötelező az épületek minősítése, így az épület értékét is csökkentheti a megoldatlan vizesedési probléma.
Leghamarabb a penészgombák jelennek meg a nedves felületeken, födémcsatlakozásoknál, falsarkokban. Ezt gyakori szellőztetéssel, külső oldali hőszigeteléssel, és a belső oldali gombamentesítéssel lehet elsődlegesen orvosolni. Egy másik kellemetlen következmény a salétromosság, sókivirágzás. A fal felső zónájában a kapillárisokból a víz elpárolog, az általa szállított sók pedig a vakolatban, később a falban visszamaradnak, és a felületen fokozatosan feldúsulnak, kivirágoznak. Amennyiben ezek nagy nedvszívó képességű salétrom sók (higroszkópos sók), a levegőből is képesek nedvességet felvenni, vagyis a falazat vizesedését előidéző okok megszüntetése esetén is vizes maradhat a falfelület! A kiszáradás során a sók kristályosodásakor fellépő nyomás szétmállasztja a vakolatot, súlyosabb esetben a falat is. Ebben az esetben a falfelületről vissza kell szorítani a kapilláris vizet, amely további só utánpótlást biztosítana a felületnek. A nitrát és szulfát sók oly mértékben károsíthatnak, hogy már csak a bontás segíthet. A vízzel telített falak a lábazatnál fokozott fagyveszélynek vannak kitéve, amely statikai problémákhoz vezethet.
A védelmi rendszereket mind a nedvesség, mind a sókárok ellen passzív és aktív rendszerekre oszthatjuk. Nedvesség elleni passzív védelem a normál légpórusos vakolat, a drén szárító árok, előtétfalak alkalmazása, páraelszívás. Aktív védelem a falátfűrészeléssel bejuttatott műanyag lemezszigetelés, korrózióálló fémlemez beverése, falkibontással járó bitumenes lemezszigetelés, falfűtő rendszerek, injektálás cementiszappal, emulziókkal, akrilát vagy szilikát gélekkel.
Sók ellenei passzív védelem a WTA légpórusos vakolat, só átalakító vegyszerek, sólekötő gúzok alkalmazása, speciális klimatizálás, téli jégmentesítő sózás megszüntetése. Aktív védelem az ideiglenes vagy teljes elektrolitikus só-csökkentés. A felújító vakolatrendszerek megkötik a sókat és folyamatosan párologtatják a nedvességet a falból minden külső ráhatás nélkül.
Néhány tévhitet is kering a köztudatban a megoldásokról, nézzük, mit érdemes a „jótanácsok” ellenére elkerülni. A fentebb már említett okok miatt a régi vakolat leverésével segíthetjük a falat száradni, de ez sók feldúsulását okozza a felületen, amely akár a később rákerülő vakolatot ugyanúgy károsíthatja. A légpórusos vakolat csak falszigetelés esetén tölti be funkcióját, nélküle ugyanúgy vizesedik a fal. Ugyanez vonatkozik az épület körüli drenázzsal ellátott szárító árokra vagy a hátszellőző lábazatra, falszigetelés nélkül ezek sem tudják a problémát tartósan orvosolni. Hiába helyezünk a párolgási felületre sűrűn szellőzőnyílásokat, mert a fokozott kipárolgás miatt só koncentrálódik a felületre, és tovább roncsolja azt. Szintén fentebb részletezett okok miatt előfordulhat, hogy nem a fal, hanem csak a felülete vizes, a felületre kikerült sók miatt. Aktív szigetelés ellenére is roncsolódhat a szigetelés feletti vakolat, ha a felületen feldúsult sókat nem távolítják el.
Az elméleti felvezetés után jöjjön a gyakorlat, milyen módszereket lehet hatékonyan alkalmazni. A legfontosabb, hogy sose hagyjuk a vakolat nélküli felületet hosszabb ideig száradni, főleg aktív szigetelés hiányában! Lejtős terepen a falinjektálás és az elektrokinetikus falszárítás hozza a legjobb eredményt. A falazat magas sótartalma esetén is az elektrokinetikus eljárás javasolt. A falazat anyagától függően meghatározható az alkalmazandó technológia. Faragott kemény kő, vékony fugás falazat esetén nem szükséges aktív védelem, elegendő a passzív. Kemény, pattintott kő, nagy fugás falazat esetén elektrokinetikus falszárítás javasolt. Félkemény kő, vagy egyenetlen fugás téglafal esetén falátvágásos lemezes vagy injektálásos módszert kell választani. Átmenő, vízszintes fugás téglafal esetén lemezszigetelés az optimális.
Pinceszinten nem javasolt a nyersen maradó fal vagy boltozati felület, ha erős sóterhelés van, és az elektrokinetikus rendszer alkalmazása sem. A pincei helyiségek különböző fokozatú szárazsági igénye esetén más-más eljárásokat kell alkalmazni, például viszonylagos szárazsági igény esetén elegendő WTA légpórusos vakolatot felhordani és sólekötő gúzokat alkalmazni, de teljes szárazsági igény esetén lemezszigetelést kell a falra felvezetni és a boltozatot injektálni kell, majd bitumenes lemez szigeteléssel ellátni.
Mielőtt a megfelelő eljárást kiválasztjuk, mindenképpen érdemes szakértővel konzultálni, szakvéleményt készíttetni. Többletköltségként jelentkezik, mégis érdemes ráfordítani a pénzt, mert laboratóriumi vizsgálatokkal igazoltan tudja a legmegfelelőbb megoldást javasolni, ami hosszútávra megszabadít a kellemetlenségektől. Csak szemrevételezéssel, tapasztalatból eldönteni az alkalmazandó eljárást szakmailag kifogásolható, és fennáll a veszélye, hogy nem megfelelő módszer esetén újra jelentkezik a probléma, aminek újabb megoldása a szakvélemény elhagyásához képest, sokkal nagyobb többletköltséggel jár. A szakvéleményhez a helyszín megismerésével kezdődik, adatokat gyűjtenek az épületről, a nedvesedés lehetséges okairól, a faldiagnosztika során furatpor mintákat vesznek a falból, amelyeket laboratóriumban vizsgálnak meg nedvesség, sótartalom és ainionok tekintetében. Ezekből a szennyezés forrására is lehet követeztetni. Az adatok és a vizsgálati eredmények birtokában határozzák meg a technológiát, és mindezt írásos dokumentációban rögzítik. Összegezve elmondhatjuk, hogy megalapozott döntést a kivitelezést megelőző részletes faldiagnosztika szakértői vélemény alapján lehet hozni.

A cikk alapjául szolgált:
Kövesi László előadása

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés a blogon