Napi aktuális itt:

2014/04/15



2011-ben kolléganőm említette, hogy van ez a Budapest 100, és a ház, ahol albérletben lakik, az is száz éves, a Ráday utcában, és beállt szervezőnek, ha van kedvem, menjek el, szombat-vasárnap lesz. Tetszett maga a kezdeményezés, így hát elmentem megnézni. A kapuk nyitva voltak, az udvaron kis büfé, műanyag pohárban teával kínáltak. Az emeletről zongoraszó szűrődött le, majd a lépcsőn fölfelé haladva századeleji ruhákban suhantak el mellettünk az emberek. Fent az ablakban idős nénik könyököltek, hallgatták a koncertet, közben meg-megjegyeztek történeteket a ház életéből: „emlékszel, amikor…” Kicsit körbejártam a gangon, kikönyököltem a kovácsoltvas korlátra, bekukucskáltam az ablakokon, vizslattam az építészeti részleteket. Jól esett ebben a nem mindennapi miliőben időzni. Ez tavasszal volt, karácsony után kaptam egy emailt, hogy önkénteseket keresnek a Budapest100-hoz. Emlékeztem, hogy ez akkor nagyon tetszett, gondoltam, naná hogy ott a helyem.


Valahogy így kezdődött. Azóta idén harmadszor önkénteskedem a Budapest100 program keretében. Az első évben, 2012-ben szinte minden fázisába belekóstoltam a szervezésnek. Részt vettem az önkéntes találkozókon, vittem levelet a száz éves házakba, készítettem tablókat a Külügyminisztérium történetéről, és még egy Duna-parti séta vezetésében is részt vállaltam. Felejthetetlen élmény volt a rengeteg munka és fáradozás ellenére is. Az első önkténtes találkozón még idegenül éreztem magam, de gyorsan be lehetett illeszkedni, hiszen itt mindenki a régi házak szerelmese volt. Művészettörténészek, építészek, szociológusok, történészek, egyetemisták és dolgozó emberek, műkedvelők és szakmabeliek mind-mind azon fáradoztak, hogy azt a rengeteg értéket, ami körülvesz bennünket nap mint nap, megmutassuk mindenkinek ebben a városban. Emlékszem az OSA könyvárára, ahol a leveleket hajtogattuk, a Toldy Mozira, ahol a kellemes zajos félhomályban osztottuk meg egymással jobbnál-jobb ötleteinket, vagy a romkocsmára, ahol időközönként összegyűltünk megbeszélni az elért eredményeket. Egy igazi kulturális klub, ahol tanúi lehettünk annak, hogyan nőnek elő a semmiből egy városi szintű rendezvény elemei.


De mi is az a Budapest100? A SzázévesHázak honlapján olvashatjuk:

„A Budapest100 egy organikusan működő, rendhagyó, az egész várost megmozgató esemény, amely hagyományteremtő szándékkal indult az OSA Archívum és a KÉK kezdeményezésében. Célja elsősorban, hogy felhívja a figyelmet a körülöttünk lévő épületekre, valamint azokra az emberi értékekre, amelyek minden nap körülvesznek bennünket.

Ez a program egy olyan városi civil ünnep, amelynek közösség építő szerepe is kiemelkedő, hiszen különböző társadalmi hátterű és generációkat átívelő közösségeket és embereket hoz közelebb egymáshoz. A Budapest100-ban kulcsfontosságú szerepet kap az önkéntesség, a 100 éves épületek mellett az önkéntesek adják a fesztivál alapjait, munkájukkal és kreativitásukkal lehetővé teszik a hétvége színvonalas és sokszínű programjainak megvalósítását.”


Valóban az önkéntes munka az, ami létrehozza ezt az igazán unikális hétvégét. Mindenki teljesen önkéntes alapon vesz részt a szervezésben, saját szabadidejét, szakmai tudását elvárások nélkül adva a cél érdekében. Természetesen a szervezési munka is lényeges fejlődésen ment keresztül: már nem csak egy csoport koordinálja a szervezést, hanem - nagyjából kerületenként - zónakoordinátorok foglalkoznak a hozzájuk tartozó kerület illetve terület 100 éves épületeivel. Ez azért is hasznos fejlesztés, mert így kerületenként közösen is szervezhetők a programok, illetve a házak önkéntesei könnyebben tudnak egymással kommunikálni, nem utolsó sorban pedig a központi szervezési feladatok is megoszlanak. Számomra ezzel a kis hasznos „centralizációval” elveszett egy picit a nagy közös ötletelgetések hangulata, de a zónatalálkozók szerencsére pótolták ezt.

Egy lelkes és szorgalmas kutatócsoport támogatja a programszervező munkát, akik minden évben a levéltárban kezdik munkájukat, és listát készítenek az adott évben tervezett, engedélyeztetett, kivitelezett épületekről. Ez képezi a szervezés alapját, hiszen ezekhez a házakhoz, intézményekhez juttatjuk el a felhívást. Az önkéntesek feladata a meghívó levelek kézbesítésé az adott évben 100 éves házak számára, amelyben egy lakótalálkozóra invitálják a lakókat, amelyen megismerkedhetnek a program részleteivel. Amelyik ház csatlakozik, egy hétvégére megnyitja kapuit, és az önkéntesek segítségével színesebbnél színesebb programokat szervez. Mozgalmas, kudarcokkal és sikerekkel teli időszak ez, ahogy szép lassan megismerjük a választott házat, lakóit, történetüket, és kialakul a hétvége programja. Majd elkészül a programfüzet, kezdődik a hírvesés, hogy idén is lesz Budapest100!


Minden évben találkozhatunk udvari piknikkel, koncertekkel, filmvetítéssel, padlás,- és pince sétával, híres lakók élménybeszámolóival, kiállítással, történeti sétákkal, gyerekprogramokkal, és nem utolsó sorban interaktív játékos vetélkedőkkel. Sokszor megszépülnek maguk a házak is, nagytakarítással, korlátfestéssel, egy kisebb javítással ünneplik meg a születésnapos házakat a lakóközösségek. Lakóházak mellett intézmények is résztvevői a rendezvénynek, iskolák, templomok, szállók, ipari létesítmények is megnyílnak a kíváncsi szemek előtt. Az önkéntesek mellett a tehát a lakók és közös képviselők, iskolások és szülők, az intézményekben dolgozók is rengeteg energiával, segítséggel járulnak hozzá a rendezvény sikeréhez, hiszen ők azok, akik ezen a hétvégén "dolgoznak", várják a látogatókat, és együtt örülnek velük értékeik újraéledésének.

Szintén önkéntesekből szerveződő fotós és videós stáb örökíti meg minden évben a több száz embert megmozgató szervező munkát. Egyik kedvenc videó ajánlómat itt láthatjátok.

Az idén négy éves kezdeményezés célja nemcsak értékeink megőrzése és megismertetése környezetükkel, a civil lakosság bevonása az értékmentésbe,- és teremtésbe, hanem egy tudatos, a környezetére reagáló közösség építése abban a XXI. században, ahol céljaink megvalósítása a civil szervezetek és munkájuk irányába mutat. A globalizációra választ adó critical mass-szerű kezdeményezéseknek köszönhetően egyre több emberhez juttathatjuk el az értékőrzés gondolatának fontosságát.


Azt gondolom, hogy mi, akik szeretjük a régi épületeket, így látjuk ezeket a házakat: különleges élőlényeknek, akik csak arra várnak, hogy megmutathassák értékeiket.

Összeállítottam az idei programokból egy kis ízelítőt, remélem sikerül kedvet csinálnom a programokhoz, és találkozunk április 26-27-én!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés a blogon